*Grace szemszöge*
Majdnem kitört belőlem a nevetés, de tartottam magam.
- Szia. A nevem Jonathan Smith. Sétálunk?
És még pösze is. Apa alig észrevehetően bólintott. Az arckifejezéséből azt szűrtem le hogy muszály mennem.
- Aha. - mondtam gyászos arckifejezéssel. Megpróbált belémkarolni, de én kirántottam a kezem az övéből. Kimentünk az utcára és elkezdtünk sétálni. Azon sem lepődnék meg ha minden egyes lépésénél megremegne alatta a föld, olyan kövér volt. Megpróbált beszélgetést kezdeményezni, de nem ment sokra, mert dacosan hallgattam.
- Belehalnál abba ha válaszolnál?
- Igen.
- Hát, ööö, oké...
Ezzel nem tudtam mit kezdeni.
- Modjak egy viccet?
Az arckifejezésem fapofára váltott. Meg se várta amíg válaszolok, már mondta is:
- Nyuszika megy az erdőben és hopp, leesik.- erre hatalmas hahotába kezdett. Én továbbra is faarcal mentem mellete. Már vagy az ötödik ilyen viccet mondta megkérdeztem tőle:
Neked még sose tűnt fel hogy csak te nevetsz a haját hülye vicceiden?
Semmit sem reagált, mintha meg se hallotta volna a kérdésem. Már több mint egy negyed órája szeenvedtem ezzel az ökörrel, amikor két nagyon helyes srác tűnt fel velünk szemben. Mikor elmentünk mellettük az egyik kézzel-lábbal mutogatta: szopás. Erre csak annyit reagáltam hogy bemutattam nekik, persze az egészből a disznó nem vett észre semmit.
Tudtam hogy látták mit mutattam, mert mindketten harsány röhögésben törtek ki.
*Jace szemszöge*
Szép lány volt. Egyből kiszúrtam, mivel csak ő és egy dagadt gyerek voltak az utcán. Még a haveromat Danielt is megböködtem:
- Te nézd már azt a csajt!- mutattam rá - Sajnálom őt.
- Mert azzal a dagadékkal kell lennie?
- Ahha.
Mikor elsétáltunk melletük a lány még egy pillanatra picit el is pirult. Mögéjük értünk és kézzel-lábbal mutogattam hogy szopás. Arra nem számítottam hogy utánunk fordul és látja mit mutogatok de arra sem hogy bemutat nekünk. Kitűnő kezdet.
Daniellel továbbsétáltunk és hallótávon kívül megkérdezte tőlem:
- Ez meg mi volt?
- Nem tudom.
- De akkor is ezt miért kellett?
- Mert rámjött?
- Láttam ahogy ránéztél. Tetszett neked. Miért akarod elcseszni a kapcsolatot az elején? Lehet hogy ha legközelebb találkoztok még véletlenül se fog hozzád szólni.
*Elly szemszöge*
Tudtam, hogy nem lesz jó vége, de odamentem apához és faggatni kezdtem:
- Miért csinálod ezt vele? Legalább normális pasit választottál volna.
- Elly Mason Te ebből nem értesz semmit.
- És mi van ha igen? - vágtam vissza a kelleténél sokkal hangosabban.
- Te kis... Azért ezt a rondaságot választottam mert a polgármester fia és elektromosságot tud gerjeszteni. -ordibált apa.
Tudtam hogy nagyon meg fogom bánni, de megkérdeztem:
- De miért nem ő dönt, hogy kihez megy feleségül? Hisz nem egy gépezet akit irányíthatsz.
Tudtam, éreztem, hogy nem kellett volna ezt megkérdezni. Apa nagyon mérges lett. A lámpák elkezdtek villogni, az ajtó és az ablakok kivágódtak. Nagyon féltem, mert nem volt mivel védekeznem. Apa meg csak egyre közeledett. De akkor belépett anya a nappali ajtaján, megmentve engem. Gyorsan kiszaladtam mellette. Kirohantam a házból az utcára, megláttam Grace-t a homár gyerekkel. Odamentem hozzájuk de a húgom véletlen fellöktem. Feltápászkodtunk és én a homárhoz fordultam:
- Hé Hom... ööö izé Jonathan apánk vár téged. - hazudtam. Jonathan elrohant.
*Grace szemszöge*
Csak annyit láttam hogy valaki felénk rohan. Amikor elért hozzánk megállt, de még így orbitális erővel nekem csapódott. Miután felültem, megláttam Elly-t szintén a földön fetrengve. Ő is feltápászkodott és azt mondta Jonathannak:
- Hé Hom... ööö izé Jonathan apánk vár téged. - Homár elment.
- Köszi hogy megmentettél. - mondtam hálásan nővéremnek.
- Szívesen. Én most épp apa elől menekülök.
- Mit csináltál már te szerencsétlen állatja?!
- Ááá, semmit. - legyintett Elly. -Na és milyen volt Homárral? - kérdezte perverz vigyorral az arcán.
- Szar. Dögunalmas vicceket mesélt, amiken csak ő nevetett, próbált mindenféle unalmas témáról beszélgetni...
- Próbált? - vágott a szavamba nővérem.
- Ahha, csak próbált. Meg se nyikkantam egész idő alatt, úgyhogy abbahagyta a dumálást. De volt egy jó dolog is. - mondtam Elly-nek.
- Na és mi volt az? - kérdezte egy újabb perverz mosoly kíséretében.
- Találkoztunk két helyes sráccal.
- És legalább kacsintgattál feléjük vagy valami?
- Bemutattam az egyiknek.
- De hogy lehetsz ilyen béna?
- Azt mutogatta hogy szopás. Valószínűleg azt értette hogy szívás azzal a nyomorékkal lenni.
- Jaaa. Értem.
-Szerintem haza kéne mennünk.
- Oké. Szerintem is. - Elly arcáról leolvadt a mosoly.
Elindultunk hazafelé, útközben már nem nagyon beszélgettünk. Apa meg fog ölni minket, ha engem nem is de Elly-t biztosan. Sajnos igazam lett.
- ELLY MASON! - üvöltött már befelé menet apa. - Most AZONNAL gyere ide!
- Apa, apa kérlek kérlek ne csináld ezt! Kérlek! - Mostmár a másik testvérem is felbukkant a nappaliban.
- Apa légyszi ne kiabálj! -kérlelte apát 9 éves húgom. - Tudom mit gondolsz, de nem ismered Elly helyzetét.
- Te olvastál a fejemben? - szögezte Felicitie-nek a kérdést apa.
- Neem, nem úgy gondoltam. - próbálta menteni a helyzetet a húgom. Apa vele is elkezdett kiabálni, amire már anya is előjött a konyhából.
- Thomas Mason ne ordíts a gyerekkel, mert nem azért van hogy kitöltsd rajta a mérgedet! - hordta le férjét anya.
- Rendben. - váltott vissza apa normális hangnemre apa. - De Elly büntetést kap, és te pedig kisasszony - itt felém fordult - megbarátkozol a helyzeteddel és az öt nap múlva lévő esküvő gondolatával!
