5. fejezet Életmentés

*Elly szemszöge*

A pofon után éles fájdalom hasított a fejembe és elterültem a földön. Nagy nehezen talpra álltam és kitámolyogtam a nappaliból. Kimentem a kertbe és leültem a hintaágyra, hogy egy kicsit észhez térjek. Ennek ellenére is mindent láttam a nappali ablakán keresztül. Láttam hogy a húgom és Jonathan kezet fognak és Grace a földre zuhan. Kétségbeesés fogott el, Aztán villámcsapásra minden kitisztult a fejemben. Gyorsan elővettem a telefonomat és hívtam Danielt.

- Szia! - szólt bele - Máris hiányzok?

- Figyi, nagy gáz van. - mondtam kétségbeesetten.

- Na mi az? - szólt most már komolyan.

- Jonathan bebutult, megrázta Grace-t és most elájult. Fogalmam sincs mit csináljak, mert nem tudok szembeszállni a Homárral. Daniel nagyon félek.

- Ne aggódj, nem lesz semmi baj. Öt perc és ott vagyunk. - le is tette a telefont.

Öt perccel később Jace és Daniel ott lihegtek a kapu előtt. Azonnal beengedtem őket. Berontottunk a nappaliba, ahol Grace feküdt. Anya ott sírt felette, Jonathan, mint aki jól végezte dolgát, akkor ment volna ki.

De csak ment VOLNA, mert Jace azonnal megragadta a karját és kapásból megütötte, de olyan erősen, hogy nekivágódott a falnak, amiben "kisebb" nyomot hagyott.

Amíg Jace és Jonathan egymást gyepálták, Daniel megnézte Grace pulzusát. Még élt.

Hatalmas kő esett le a szívemről. Odaszóltam Dan-nek, hogy felrohanok pár cuccért. Már az emeleti szobánkban voltam és egy hátizsákba hajigáltam a göncöket, mikor apa benyitott. Én azonnal elkezdtem vele ordítani.

- HOGY TEHETTED EZT VELE? - kérdeztem magamból kikelve. Apa keze már lendült volna hogy újabb pofont adjon, de én ezúttal ügyesen elkerültem és a hátizsákkal a kezemben kislisszoltam mellette a szobából.

A nappaliban egyből elkezdtem szervezkedni.

- Figyeljetek, elvisszük őt a bátyánkhoz, Joe-hoz. Ő tud adni megfelelő ellátást neki, mert anya épp nincs valami fényes állapotban. Jace egy pillanatra befejeznéd a verekedést?! - kérdeztem kicsit ingerülten.

Jace épp Jonathant tartotta vissza fél kézzel a fejénél fogva úgy, hogy ő csak kapálózni tudott a kezével.

- Persze. - válaszolta unottan. Ezzel elengedte a homárt, aki ennek következtében arcra esett.

- Tehát ott jártam, hogy Daniel légy szíves fogd meg Grace-t, és te Jace, a fejénél. Jó, most emeljétek fel. bírjátok, vagy segítsek vinni?

- Bírjuk, bírjuk. - válaszolták egyszerre. Ahogy megfigyeltem, Jace-nek valamilyen szuper-ereje van, mert úgy tartotta Grace-t, mintha öt kiló lenne, nem pedig ötven.

Én rohantam elöl és mutattam az utat, a fiúk pedig jöttek mögöttem. Még szerencse hogy a városon 20 perc alatt keresztül lehet érni, ráadásul gyalog. Futva 15 perc, de Joe a várostól nem messze lakott, ezért majdnem húsz perc alatt értünk oda.

Közben a fiúk vagy háromszor fogást váltottak húgomon, mert Daniel nem nagyon bírta a nagy rohanást egy kb. ötven kilós teherrel.

Kapásból berontottunk a nappaliba, mert a bejárati ajtó szinte mindig nyitva van és most sem volt másképp.

A zajra bátyám rontott elő hót kómásan, baseball ütővel a kezében.

- Hát ti mit csináltok itt??? - kérdezte mikor két perc gondolkodás után rájött hogy a húga vagyok.

- Nagy bajban vagyunk. Apa férjhez akarta adni Grace-t, de én megszöktettem, erre apa bebutult, ráadásul az a szemét férjjelölt megrázta és tessék, ez lett a vége. - itt a kanapén fekvő testvéremre mutattam. - Kéne a segítséged.

- Oké, meglátom mit tudok tenni. - szólt Joe immáron teljesen éberen. Ti hárman pedig ne csak álljatok ott, hanem te - itt Jace-re mutatott -, bocs nem tudom a neved.

- Jace - segítette ki bátyámat Jace.

- Oké Jace, hozd ki a konyhából az elsősegélydobozt. Folyosó, harmadik ajtó balra, a piros keresztes szekrény.

- Rendben, egy pillanat.

- Te - itt Daniel-re mutatott - menj be a fürdőszobába és hozz egy vizes törölközőt. - rámutatott egy ajtóra - ott a fürdőszoba. Elly te ülj le a kanapéra.

Fél perc múlva Jace hozta az elsősegélydobozt és Daniel a törölközőt. Joe újabb utasítást adott:

- Jace rakd le ide a kanapé mellé a dobozt, kérlek.

- Daniel - mondtam bátyámnak.

- Igen, Daniel, te pedig töröld le Elly arcáról a vért, légy szíves.

Dan idejött hozzám, és óvatosan elkezdte törölgetni az arcomra száradt vért. Próbáltam mosolyogni, de amikor a homlokomhoz ért fájdalmasan összerándultam.

- Fájt? - kérdezte szomorúan.

- Csak egy kicsit. - válaszoltam megnyugtatóan, pedig igazából rohadtul fájt. Hirtelen nagyon elkezdett fájni a fejem és egyre fáradtabbnak éreztem magam. A szememet már alig bírtam nyitva tartani mire Dan végzett.

Ekkorra már Joe és Jace is végzett Grace-szel. Azt mondták túl van az életveszélyen, és nyugodjak meg, meg fog maradni.

4. fejezet Békülés

Elly torokköszörülésére egyből szétugrottunk.
- Hát ti meg mit csináltok? - vont kérdőre minket.
- É-é-én semmit... - a cipőm orrával elkezdtem mintákat rajzolni a földre. - Csa-csak ta-találkoztunk é-és megis-megismertük egymást a-az utcáról... Tu-tudod... - ha ideges vagyok mindig elkezdek dadogni.
- Most léptél le az esküvődről és máris ráhajtasz valakire? - faggatott tovább Elly vigyorogva.
- Leléptél az esküvődről? - kérdezte egyszerre Jace és Daniel nővérem szavába vágva. Mikor Daniel megszólalt Elly háta mögött, ő ugrott egy hatalmasat.
- Ahha. Elly találta ki az egészet. Már előre látom ahogy apa ordítani fog velünk.
- Ordítani? Üvölteni. - javított ki nővérem.
- Azért egy próbát megér a hazamenetel, nem? - kérdezte Dan.
- Hááát... Erősen gondolkodom rajt hogy nem megyünk haza. - válaszoltam. Elly egyetértőn bólogatott.
- Figyeljetek én elkísérlek titeket hazafelé, jó? - szólalt meg Jace.
- Persze, oké. - vágtuk rá teljesen egyszerre.
- Megyek én is veletek. - jelentette ki Daniel. - Kezdek kíváncsi lenni az apátokra.
A beszélgetés nagy része ordítva hangzott el az üvöltő zene miatt. Valamilyen csodának köszönhetően mindössze 15 perc alatt sikerült kiverekednünk magunkat a táncoló tömegből. Szerencsére csak "pár" sarokra voltunk a házunktól, ezért kb. 20 perc alatt értünk haza. Útközben a fiúk faggattak minket az esküvőről:
- És ki lett volna a szerencsés kiválasztott? Csak nem az a homár kinézetű csávó akivel az utcán láttunk? - kérdezte Daniel.
- De igen, sajnos az. Valamilyen érdekes módon Ellynek is kapásból ugyanúgy egy homokos jutott róla eszébe. Rokonok vagytok? - kérdeztem kíváncsi arccal. Erre a mondatomra mindannyiunkból kitört a röhögés. Az út hátralevő részét szintén röhögve tettük meg, de ennek ellenére a torkomban hatalmas gombóc kezdett el nőni és egyre rosszabb előérzetem volt.
- Elly neked nincs rossz előérzeted?
- Neked is van? Nekem kb. azóta hogy elindultunk hazafelé.
- Dettó.
A fiúk ebből a beszélgetésből szinte semmit sem vettek észre, mert egymás piszkálásával voltak elfoglalva. A ház előtt telefonszámot cseréltünk a fiúkkal, elbúcsúztunk tőlük és felkészültünk a legrosszabbra. Mivel nem volt kulcsunk bemásztunk a kerítésen és megpróbáltunk lapos-kúszásban eljutni a bejárati ajtóig. Benyitottunk az előszobába ahol égett a villany. Ez gyanús volt.
Mielőtt átvonultunk volna a nappalin, még előkaptam a iPhone-om és megnéztem rajta az időt. Már éjfél is elmúlt. Észre sem vettem hogy besötétedett. Ennyire csak én lehetek vak.
A nappaliban is égett a villany. A kanapé előtt ott állt mindenki: apa, anya, Felicitie és még Jonathan is. Anya leginkább szomorúnak, Felicitie értetlennek, Jonathan dühösnek tűnt, apán pedig semmilyen érzelem nem látszott.
Aztán mintha egy húr pattant volna el: apa elindult felém, majd egy-két lépésre tőlem mint aki meggondolja magát hirtelen irányt váltott és egy hatalmas pofont mért Ellyre. Szegény még az asztal sarkát is telibe kapta, és szinte egész arcát vér borította. A félelem teljesen úrrá lett rajtam, az arcomból kiszökött a vér. A nővérem nagy-nehezen feltápászkodott a földről és kitámolygott a nappaliból, otthagyva engem a "csatatér" kellős közepén. Ezt a pár másodpercet szinte lassított felvételként éltem meg.
apa csak annyit mondott:
- Jonathan átadom neked.
Ő faarccal elindult felém.
- Én megbocsájtok neked. - és ezzel a kezét nyújtotta felém. Én mit sem sejtve elfogadtam. Amint hozzáértem megcsapott az áram. A kezünk körül villámok cikáztak. Hatalmas fájdalom hasított a testembe. Képtelen voltam kirántani a kezem a kezéből. Könnyes szemmel rogytam térdre előtte a fájdalomtól. Aztán a világ elkezdett forogni körülöttem és elsötétült minden.

3. fejezet Az esküvő

/öt nap múlva/

Mint később kiderült apa azzal büntette Elly-t, hogy elvette a hangját. Így kénytelen volt mutogatni vagy papírra írni.

Sajnos ma van az esküvő napja. :(

Elly jól viselkedett (kivételesen), ezért apa visszaadta a hangját.

- Grace drágám! - hallatszott anya hangja a fürdőszobából.

- Megyek már. - mondtan szomorkásan.

Már csak a ruhát kellett felvennem és azon kívül minden készen volt. Egy törölközőbe csavarva mentem ki a szobámból. Anya már a fürdőszobában várt a ruhával. Kezdte volna rám adni, de nővérem rontott be hozzánk, hátán egy táskával.

- Segíthetek én felöltözni Grace-nek? - kérdezte.

- Persze. Ha kész vagytok majd gyertek ki.

- Rendben. - mondtuk teljesen egyszerre, minden lelkesedés nélkül. Anya kiment a fürdőszobából és magunkra zártuk az ajtót.

- Oké. Akkor kezdhetjük?

- Igen. Azt ugye tudod hogy ezzel magunkra haragítunk mindenkit?

- Igen tudom, de ezt már három napja túltárgyaltuk. - válaszolta Elly miközben előpakolt mindenféle kényelmes ruhát a táskából:

 

(Enyém a kaktuszos, Ellyé a Superman-es.)

*Elly szemszöge*

Gyorsan átöltöztünk. Még szerencse, hogy az alsó szinten lévő fürdőszobában voltunk. Így csak ki kellett másznunk az ablakon és már rohantunk is. Futás közben zenefoszlányok ütötték meg a fülemet. Megfogtam Grace kezét és a hang irányába rántottam. Egy házibuliba csöppentünk bele. Csomó fiatal volt ott és a zene ütemére táncoltak. Ott különváltunk a húgommal. Belevetettem magam a tömegbe, de véletlen nekimentem valakinek kiborítva az italát.

- Hé, figyelj már oda te béna. - mondta az alak.

- Bocs, nem akartam. - és amikor felnéztem elállt a lélegzetem.

Tökéletes arcvonal, gyönyörű barna szemek, izmos test, lélegzetelállító mosoly.

Aztán észbe kaptam, hogy még mindig őt bámulom és gyorsan továbbálltam.

/30 perccel később/

Még mindig nem találtam meg Gracet, pedig már indulnunk kéne. Még mindig kerestem "drága" húgomat, amikor valaki véletlen teljes erejéből nekem esett. Én szépen eltanyáltam. Az a srác volt, akinek kiöntöttem az üdítőjét. Odajött hozzám hogy segítsen felállni:

- Bocs! Jól vagy?

- Igen. - mondtam kicsit flegmán.

- Úgy látszik mindig összefutunk. - mondta vigyorogva.

- Hát, igen. - mondtam most már én is mosolyogva. Egy csomót beszélgettünk, kiderült hogy Danielnek hívják és "egész" normális.

- Figyelj, be akarlak mutatni pár bandatagnak.

- Oké! Felőlem... - mondtam kicsit feszengve. Odavezetett pár sráchoz és volt ott még két csajszi is. Daniel bemutatott mindenkinek. Tök jó fejek voltak. Aztán az egyik csaj egy olyan kérdést tett fel amitől nagyon féltem:

- Mondd csak Elly, neked milyen képességed van?

Vettem egy mély levegőt és kimondtam:

- Nekem nincs képességem.

Mindenki bambán nézett rám, aztán elkezdtek röhögni. A szemem megtelt könnyel és elfutottam. Leültem egy padra, utána csak sírtam.

*Daniel szemszöge*

Éppen az egyik bandataggal beszéltem, amikor valami béna nekem jött és kiöntötte az üdítőmet.

- Hé, figyelj már oda te béna!! - mondtam, de amikor megláttam ki jött nekem, már meg is bántam hogy lebénáztam.

- Bocs, nem akartam. - és amikor felnézett rám még a lélegzetem is elállt.

Tökéletes arcvonal, gyönyörű vágású szemek, a mosolya még egy jéghegyet is megolvasztott volna és az a fekete haj... A teste akár egy angyalé.

Miket beszélek én, Daniel Andrews-nak sohasem lophatja el egy lány a szívét. Csakis fordítva.

/fél órával később/

Őt kerestem. Sehol sem találtam. Aztán valami szerencsétlen nekem esett, én meg pár lépést hátraléptem miatta. Véletlen én is nekimentem valakinek, sőt még fel is borítottam szegényt. Hátrafordultam. És kit látnak szemeim? Őt. Aztán észbe kaptam.

- Bocs! Jól vagy?

- Igen. - mondta kicsit flegmán.

- Úgy látszik mindig összefutunk - mondtam vigyorogva.

- Igen! - válaszolta már ő is mosolyogva.

Aztán  egy csomót beszélgettünk meg nevettünk. Megtudtam a nevét is: Ellynek hívják. Mondanom sem kell mennyire belezúgtam. Ellopta a szívemet. Arra gondoltam bemutatom pár bandatagnak.

- Figyelj, be akarlak mutatni pár bandatagnak.

- Oké! Felőlem... - válaszolta kicsit feszengve. Nem tudtam mitől fél. De ez most mindegy. Odavezettem őt a többiekhez. Bemutattam a többieknek és fordítva. Stella odaszólt Elly-nek:

- Mondd csak Elly, neked milyen képességed van?

Erre mély levegőt vett és kimondta:

- Nekem nincs képességem.

Mindenki bambán nézett rá, majd elkezdtek rajta röhögni. Elly könnyes szemmel állt ott, aztán elszaladt. Nem is gondoltam hogy nincs képessége. És most szörnyen megbántottam.

*Elly szemszöge*

- Elly! - Daniel hangját hallottam a hátam mögül.

- Mondhatom szép kis barátaid vannak. - szóltam szipogva.

- Elly - kezdte - Én nagyon sajnálom, nem tudtam, hogy nincs képességed.

Belenéztem abba a gyönyörű barna szembe. Az ajka közeledett az enyémhez, de az utolsó pillanatban elhúztam a fejem.

- Ne haragudj, de nekem ez még korai.

- Semmi baj. - mondta, azzal magához húzott. Olyan jó volt valakihez hozzábújni. Aztán észbekaptam, hogy nekünk haza kell mennünk. Még Gracet is meg kell keresnem.

- Bocsi de nekem mennem kell. - mondtam szomorúan.

- Miért?

- Mert még meg kell keresnem a húgomat és haza kell mennünk.

Felálltam mellőle és már éppen indultam volna,mikor megfogta a kezemet és magához rántott.

Megcsókolt. Az ajkai puhák voltak és mesterien csókolt. Eközben mintha megállt volna az idő és azt éreztem mintha csak most kezdenék élni.

- Sajnálom de nem bírtam ki. - mondta játszott szomorúsággal.

- Semmi baj. - válaszoltam mosolyogva, majd nyomtam egy puszit az arcára és elsiettem. Csak úgy repdestem az örömtől. Gracet egy fiúval találtam meg. Nem kell részleteznem mit csináltak...

*Grace szemszöge*

Elly elrángatott a zene irányába. Tíz perc rohanás után egy fehér kertes háznál kötöttünk ki és a zene már iszonyúan hangos volt.Belógtunk a ház kertjében lévő buliba. Miután bementünk nővéremet elsodorta mellőlem a táncoló tömeg. Én elkezdtem keresni, de olyan szerencsétlen voltam, hogy kapásból nekiütköztem egy srác hátának. Ő felém fordult, én pedig megszólaltam, anélkül, hogy jobban megnéztem volna kinek mentem neki.

- Ohh, bocsi, nem akartam. Figyi nem láttál egy kb. ilyen magas - itt Elly magasságát mutattam - fekete hajú lányt aki egy kicsit hasonlít rám, csak egy kicsit idősebb? A nővérem.

A srác most már teljesen felém fordult és elakadt a szavam.

- Hé, nem te voltál az aki bemutatott nekem? - kérdezte.

- De asszem én voltam. Bocsi, csak éppen a tűréshatáromat feszegették, már hót ideg voltam és a mutogatásod volt az utolsó csepp a pohárban. - hadartam el egy szuszra.

- Figyelj kezdjük tiszta lappal. Én Jace Cowell vagyok. - mutatkozott be.

- Oké, én pedig Grace Mason.

- Örvendek. - most nagyon lovagiasba ment át. Ezt megmosolyogtam. - Egyébként én meg a haveromat keresem.

- A magas, barna hajút?

- Ahha. Segítesz? - kérdezte kiskutyaszemekkel.

- Persze. - a mosolyától majd' elolvadtam. Legalább egy fejjel volt magasabb nálam, és sötétbarna hajához még egy "macibarna" szempár is dukált. Ez a szempár pedig engem bámult.

- Mi az? Van valami a hajammal? Vagy a sminkem kenődött el?

- Neem, semmi. Csak rajtad felejtettem a szemem. - vallotta be őszintén.

- Ohh... Ez kedves. - ennél többet nem tudtam kinyögni.

- És am hogy hívják a haverod? - kérdeztem, hogy elűzzem a kínos "csendet".

- Daniel Andrews. Hogy hívják a nővéred?

- Elly Mason. A világ legjobb nővére.

Jace-szel tök jól elvoltunk. Jó sokat röhögtünk és teljesen megfeledkeztünk arról miért is indultunk. aztán Jace hirtelen megállt és megfogta a kezem.

- Figyelj Grace. - kezdte.

- Igeen?

- Húhh ezt nehéz elmondani. Még igaz hogy csak most ismerkedtünk meg, de azt hiszem... Huh ilyet még egy lány iránt sem éreztem. De ki kell hogy mondjam. Beléd szerettem.

- Jace én... - folytattam volna, de ő lágyan megsimította az arcom. Az ajkai egyre csak közeledtek. És én hagytam. Az ajkaink összeértek. Először lágyan csókolt, majd kicsit erősebben. Magához húzott és lassan végigsimított a gerincem vonalán, mire megborzongtam.

A csókolózást Elly krákogása zavarta meg.

2. fejezet Családi vita

*Grace szemszöge*

Majdnem kitört belőlem a nevetés, de tartottam magam.

- Szia. A nevem Jonathan Smith. Sétálunk?

És még pösze is. Apa alig észrevehetően bólintott. Az arckifejezéséből azt szűrtem le hogy muszály mennem.

- Aha. - mondtam gyászos arckifejezéssel. Megpróbált belémkarolni, de én kirántottam a kezem az övéből. Kimentünk az utcára és elkezdtünk sétálni. Azon sem lepődnék meg ha minden egyes lépésénél megremegne alatta a föld, olyan kövér volt. Megpróbált beszélgetést kezdeményezni, de nem ment sokra, mert dacosan hallgattam.

- Belehalnál abba ha válaszolnál?

- Igen.

- Hát, ööö, oké...

Ezzel nem tudtam mit kezdeni.

- Modjak egy viccet?

Az arckifejezésem fapofára váltott. Meg se várta amíg válaszolok, már mondta is:

- Nyuszika megy az erdőben és hopp, leesik.- erre hatalmas hahotába kezdett. Én továbbra is faarcal mentem mellete. Már vagy az ötödik ilyen viccet mondta megkérdeztem tőle:

Neked még sose tűnt fel hogy csak te nevetsz a haját hülye vicceiden?

Semmit sem reagált, mintha meg se hallotta volna a kérdésem. Már több mint egy negyed órája szeenvedtem ezzel az ökörrel, amikor két nagyon helyes srác tűnt fel velünk szemben. Mikor elmentünk mellettük az egyik kézzel-lábbal mutogatta: szopás. Erre csak annyit reagáltam hogy bemutattam nekik, persze az egészből a disznó nem vett észre semmit.

Tudtam hogy látták mit mutattam, mert mindketten harsány röhögésben törtek ki.

*Jace szemszöge*

Szép lány volt. Egyből kiszúrtam, mivel csak ő és egy dagadt gyerek voltak az utcán. Még a haveromat Danielt is megböködtem:

- Te nézd már azt a csajt!- mutattam rá - Sajnálom őt.

- Mert azzal a dagadékkal kell lennie?

- Ahha.

Mikor elsétáltunk melletük a lány még egy pillanatra picit el is pirult. Mögéjük értünk és kézzel-lábbal mutogattam hogy szopás. Arra nem számítottam hogy utánunk fordul és látja mit mutogatok de arra sem hogy bemutat nekünk. Kitűnő kezdet.

Daniellel továbbsétáltunk és hallótávon kívül megkérdezte tőlem:

- Ez meg mi volt?

- Nem tudom.

- De akkor is ezt miért kellett?

- Mert rámjött?

- Láttam ahogy ránéztél. Tetszett neked. Miért akarod elcseszni a kapcsolatot az elején? Lehet hogy ha legközelebb találkoztok még véletlenül se fog hozzád szólni.

*Elly szemszöge*

Tudtam, hogy nem lesz jó vége, de odamentem apához és faggatni kezdtem:

- Miért csinálod ezt vele? Legalább normális pasit választottál volna.

- Elly Mason Te ebből nem értesz semmit.

- És mi van ha igen? - vágtam vissza a kelleténél sokkal hangosabban.

- Te kis... Azért ezt a rondaságot választottam mert a polgármester fia és elektromosságot tud gerjeszteni. -ordibált apa.

Tudtam hogy nagyon meg fogom bánni, de megkérdeztem:

- De miért nem ő dönt, hogy kihez megy feleségül? Hisz nem egy gépezet akit irányíthatsz.

Tudtam, éreztem, hogy nem kellett volna ezt megkérdezni. Apa nagyon mérges lett. A lámpák elkezdtek villogni, az ajtó és az ablakok kivágódtak. Nagyon féltem, mert nem volt mivel védekeznem. Apa meg csak egyre közeledett. De akkor belépett anya a nappali ajtaján, megmentve engem. Gyorsan kiszaladtam mellette. Kirohantam a házból az utcára, megláttam Grace-t a homár gyerekkel. Odamentem hozzájuk de a húgom véletlen fellöktem. Feltápászkodtunk és én a homárhoz fordultam:

- Hé Hom... ööö izé Jonathan apánk vár téged. - hazudtam. Jonathan elrohant.

*Grace szemszöge*

Csak annyit láttam hogy valaki felénk rohan. Amikor elért hozzánk megállt, de még így orbitális erővel nekem csapódott. Miután felültem, megláttam Elly-t szintén a földön fetrengve. Ő is feltápászkodott és azt mondta Jonathannak:

- Hé Hom... ööö izé Jonathan apánk vár téged. - Homár elment.

- Köszi hogy megmentettél. - mondtam hálásan nővéremnek.

- Szívesen. Én most épp apa elől menekülök.

- Mit csináltál már te szerencsétlen állatja?!

- Ááá, semmit. - legyintett Elly. -Na és milyen volt Homárral? - kérdezte perverz vigyorral az arcán.

- Szar. Dögunalmas vicceket mesélt, amiken csak ő nevetett, próbált mindenféle unalmas témáról beszélgetni...

- Próbált? - vágott a szavamba nővérem.

- Ahha, csak próbált. Meg se nyikkantam egész idő alatt, úgyhogy abbahagyta a dumálást. De volt egy jó dolog is. - mondtam Elly-nek.

- Na és mi volt az? - kérdezte egy újabb perverz mosoly kíséretében.

- Találkoztunk két helyes sráccal.

- És legalább kacsintgattál feléjük vagy valami?

- Bemutattam az egyiknek.

- De hogy lehetsz ilyen béna?

- Azt mutogatta hogy szopás. Valószínűleg azt értette hogy szívás azzal a nyomorékkal lenni.

- Jaaa. Értem.

-Szerintem haza kéne mennünk.

- Oké. Szerintem is. - Elly arcáról leolvadt a mosoly.

Elindultunk hazafelé, útközben már nem nagyon beszélgettünk. Apa meg fog ölni minket, ha engem nem is de Elly-t biztosan. Sajnos igazam lett.

- ELLY MASON! - üvöltött már befelé menet apa. - Most AZONNAL gyere ide!

- Apa, apa kérlek kérlek ne csináld ezt! Kérlek! - Mostmár a másik testvérem is felbukkant a nappaliban.

- Apa légyszi ne kiabálj! -kérlelte apát 9 éves húgom. - Tudom mit gondolsz, de nem ismered Elly helyzetét.

- Te olvastál a fejemben? - szögezte Felicitie-nek a kérdést apa.

- Neem, nem úgy gondoltam. - próbálta menteni a helyzetet a húgom. Apa vele is elkezdett kiabálni, amire már anya is előjött a konyhából.

- Thomas Mason ne ordíts a gyerekkel, mert nem azért van hogy kitöltsd rajta a mérgedet! - hordta le férjét anya.

- Rendben. - váltott vissza apa normális hangnemre apa. - De Elly büntetést kap, és te pedig kisasszony - itt felém fordult - megbarátkozol a helyzeteddel és az öt nap múlva lévő esküvő gondolatával!

1. fejezet Férjhezmegyek!?

*Grace szemszöge*

-Kevesebb mint egy hetünk van férjet találni neki.-szűrődött ki apa hangja a hálószobából.

-Tudom drágám, de még akkor is cak 16 lesz!-próbált védeni anya.

-Azt én is tudom, de a törvény azt írja, hogy amint egy lány betölti a 16. életévét férjhez kell adni. A vita lezárva. Holnapra meghívtam egy találkozóra a jövendőbelijét.

Én és a nővérem megsemmisülten álltunk az ajtó előtt, aztán könnyes szemmel berohantam a szobánkba. az ágyra vetettem magam és elkezdtem sírni. Elly utánam szaladt és elkezdett vigasztalni:

-Ne aggódj, majd kitalálunk valamit.

-De mégis mit? Te könnyen beszélsz, rád ez nem vonatkozik mert nincs semmilyen szupererőd vagy képességed.-kitöröltem egy könnycseppet a szemem sarkából..

-Hát ez nagyot ütött, de ne aggódj, az esküvő napjáig úgyis kitalálunk valamit. Bármit. Akármit. Csak ne sírj Garce.-próbált nyugtatni a nővérem.

Apa hangja hallataszott a földszintről:

-Lányok!

-Szerinted mit akar?-kérdeztem Elly-t.

-Biztos veled akar beszélni. De nyugi és is megyek. 

Mind a ketten lerobogtunk az emeletről a nappaliba.

-Elly most menj ki, csak a hugoddal akarok beszélni. Oké?

-Oké!-visszament a szobánkba és zenét kezdett hallgatni.

Ezt könnyű volt megállapítani mert még a nappaliban is lehetett hallani egy-két hangfoszlányt.

-Beszélni szeretnék veled.-szólalt meg apa.

-Ez várható volt...-motyogtam.

-Mondtál valamit?

-Nem, semmit.

-Bizonyára tudod, hogy kevesebb mint egy hét múlva 16 leszel és a törvény azt írja elő, hogy férjhez kell menned. Ezért holnapra megbeszéltem a jövedőbeliddel  egy találkozót.

-A jövendőbelimmel?? Találkozó?? Apa csak ezt ne.

-Kisasszony nem tűröm ezt a fajta hisztit.

-De én nem hisztizek-mondtam mérgesen

-Nem érdekel. Férjhez mész és kész. Vita lezárva.-mondta apa és mérgesen elviharzott.

A térdem remegett, mint a kocsonya az ajkaim sírásra álltak. Ezért úgy döntöttem , hogy lezuhanyzok és elmegyek aludni.

/másnap reggel/

-Grace! Grace! Ébredj már Te szerencsétlen.-keltegetett ,,drága" nővérem.

-Mivan?-kérdeztem az álmosságtól rekedtes hangon.

-Csak az te béna, hogy itt van a kérőd és apa azt mondta van 30 perced, hogy rendbe szedd magad.

-De mivan mi van ha én nem akarok lemenni hozzá.

-Csak az, hogy büntetést kapsz te barom.-és azzal kiviharzott a szobából.

Nem tudom mi lehet Ellyvel ma reggel olyan bunkó volt velem, pedig ez rá nem jellemző. Gyorsan megmosakodtam, lazán összefogtam a hajam és felkaptam magamra valami göncöt:

Mikor lértem undorító látvány fogadott. Egy szöke lenyalt hajú, pattanásos arcú fiú állt előttem a nappaliba. És ráadásul még kővér is volt. Elly odajött mellém és ezt súgta:

-Szerintem ez HOMÁR.

Epilógus

Az amerikai Townsend egy ici-pici település a világ végétől kb. 10 percre. Csendes kisváros, egyettlen nagyobb bolttal, a főtér közelében. Sehol nem látni bérházakat, csak kertes házak vannak mindenhol. A főtér egy hatalmas park, középen szoborcsoporttal . 3 szobor áll ott: egy vámpír, egy boszorkány és egy alakváltó, a három alapítóatya. És nem az amerikai hanem a saját törvényeik szerint élnek. A város lakói egytől-egyik különleges képességgel rendelkeznek. Kivétel a Mason család egy tagja. Ez az Ő, és testvére története.

Bemutatkozás:)

Főszereplők:

Grace Mason. 15 éves lány. Szeret táncolni. A szülei miatt egyfolytában terrorban él. Mivel nem sokára 16 éves lesz és férjhez fogják adni egy sznob kölyökhöz. Nagyon irigyeli a nővérét Ellyt. Mivel neki nincsen képessége ezért nem adják férjhez. Ezenkívül még van két testvére:  Felicitie és Joe.Ő egy nagyon vadócka tipus. Nem szereti ha mások ok nélkül kritizálják. És legfőképpen utálja ha valaki irányítani akarja.
Képessége: villámgyorsaság a köbön. Futva képes pár másodperc alatt több km-t megtenni.

Elly Mason. 16 éves. Nagyon szereti a testvéreit. Imád sportolni.  Ő pedig Gracet irigyeli mivel neki van képessége. Így a  szülei lenézik mintha egy szerencsétlen ember lenne. Van egy szörnyen rossz szokása: imád káromkodni. Persze ezt Ő is tudja hogy nem nőies, de kit nyom. Kedves és vicces, de tud nagyon bunkó is lenni. Mindig megvédi a családtagjait. Képessége: nincs.

Daniel Andrews. 17 éves. Vagány srác. Legjobb haverjával Jace-szel lopja napot. Egy banda tagja. Általában mindenkivel bunkó, kivéve akiket bír.  Ha akar tud kedves és szerető lenni. Imádja használni a varázslatát. Ami csak még sexibbé teszi és ezt Ő nagyon jól tudja. Képessége: Brutális tűz varázslat.

Jace Cowell. 17 éves srác. Egyfolytában a haverjával Daniellel lóg. Ő is a banda tagja. Minenkivel kedves kivéve azokat akiket utál. Eléggé harcias tipus ezért nem érdemes vele ujjat húzni. Nagyon vicces srác.  Mosolyával minden lányt elcsábít. Képesség: szuper erős.

Mellékszereplők:

Thomas Mason.(apa) 42 éves. Elég rossz természetű. Könnyen fel lehet idegesíteni. Eléggé törvény tisztelő. Imádja feleségét Elizabethet. Tud néha kedves és vicces lenni. Képessége: Varázsló.

Elizabeth Mason.(anya) 37 éves. Ő a világ legjobb anyukája. Nagyon kedves megértő és vicces. Nagyon szereti a férjét és persze a gyerekeit. Egyszerüen nem lehet Őt utálni. Képessége: Repülés.

Felicitie Mason. 9 éves. Nagyon tündéri egy kislány. Szinte egy folytában nevet. Kedves és aranyos. Nagyon szereti a cicákat. Szereti használni a képességét. És ez meg is látszik mivel kitünő tanuló. Képessége: Gondolatolvasás.

Joe Mason. 18 éves. Nagyon hülye. És persze nagyon vicces. Szereti a békékat. Eléggé harcias tipus. De nagyon tud szeretni. Már nem él együtt a családdal. Képessége: Repülés, mint anyukájának.