4. fejezet Békülés

Elly torokköszörülésére egyből szétugrottunk.
- Hát ti meg mit csináltok? - vont kérdőre minket.
- É-é-én semmit... - a cipőm orrával elkezdtem mintákat rajzolni a földre. - Csa-csak ta-találkoztunk é-és megis-megismertük egymást a-az utcáról... Tu-tudod... - ha ideges vagyok mindig elkezdek dadogni.
- Most léptél le az esküvődről és máris ráhajtasz valakire? - faggatott tovább Elly vigyorogva.
- Leléptél az esküvődről? - kérdezte egyszerre Jace és Daniel nővérem szavába vágva. Mikor Daniel megszólalt Elly háta mögött, ő ugrott egy hatalmasat.
- Ahha. Elly találta ki az egészet. Már előre látom ahogy apa ordítani fog velünk.
- Ordítani? Üvölteni. - javított ki nővérem.
- Azért egy próbát megér a hazamenetel, nem? - kérdezte Dan.
- Hááát... Erősen gondolkodom rajt hogy nem megyünk haza. - válaszoltam. Elly egyetértőn bólogatott.
- Figyeljetek én elkísérlek titeket hazafelé, jó? - szólalt meg Jace.
- Persze, oké. - vágtuk rá teljesen egyszerre.
- Megyek én is veletek. - jelentette ki Daniel. - Kezdek kíváncsi lenni az apátokra.
A beszélgetés nagy része ordítva hangzott el az üvöltő zene miatt. Valamilyen csodának köszönhetően mindössze 15 perc alatt sikerült kiverekednünk magunkat a táncoló tömegből. Szerencsére csak "pár" sarokra voltunk a házunktól, ezért kb. 20 perc alatt értünk haza. Útközben a fiúk faggattak minket az esküvőről:
- És ki lett volna a szerencsés kiválasztott? Csak nem az a homár kinézetű csávó akivel az utcán láttunk? - kérdezte Daniel.
- De igen, sajnos az. Valamilyen érdekes módon Ellynek is kapásból ugyanúgy egy homokos jutott róla eszébe. Rokonok vagytok? - kérdeztem kíváncsi arccal. Erre a mondatomra mindannyiunkból kitört a röhögés. Az út hátralevő részét szintén röhögve tettük meg, de ennek ellenére a torkomban hatalmas gombóc kezdett el nőni és egyre rosszabb előérzetem volt.
- Elly neked nincs rossz előérzeted?
- Neked is van? Nekem kb. azóta hogy elindultunk hazafelé.
- Dettó.
A fiúk ebből a beszélgetésből szinte semmit sem vettek észre, mert egymás piszkálásával voltak elfoglalva. A ház előtt telefonszámot cseréltünk a fiúkkal, elbúcsúztunk tőlük és felkészültünk a legrosszabbra. Mivel nem volt kulcsunk bemásztunk a kerítésen és megpróbáltunk lapos-kúszásban eljutni a bejárati ajtóig. Benyitottunk az előszobába ahol égett a villany. Ez gyanús volt.
Mielőtt átvonultunk volna a nappalin, még előkaptam a iPhone-om és megnéztem rajta az időt. Már éjfél is elmúlt. Észre sem vettem hogy besötétedett. Ennyire csak én lehetek vak.
A nappaliban is égett a villany. A kanapé előtt ott állt mindenki: apa, anya, Felicitie és még Jonathan is. Anya leginkább szomorúnak, Felicitie értetlennek, Jonathan dühösnek tűnt, apán pedig semmilyen érzelem nem látszott.
Aztán mintha egy húr pattant volna el: apa elindult felém, majd egy-két lépésre tőlem mint aki meggondolja magát hirtelen irányt váltott és egy hatalmas pofont mért Ellyre. Szegény még az asztal sarkát is telibe kapta, és szinte egész arcát vér borította. A félelem teljesen úrrá lett rajtam, az arcomból kiszökött a vér. A nővérem nagy-nehezen feltápászkodott a földről és kitámolygott a nappaliból, otthagyva engem a "csatatér" kellős közepén. Ezt a pár másodpercet szinte lassított felvételként éltem meg.
apa csak annyit mondott:
- Jonathan átadom neked.
Ő faarccal elindult felém.
- Én megbocsájtok neked. - és ezzel a kezét nyújtotta felém. Én mit sem sejtve elfogadtam. Amint hozzáértem megcsapott az áram. A kezünk körül villámok cikáztak. Hatalmas fájdalom hasított a testembe. Képtelen voltam kirántani a kezem a kezéből. Könnyes szemmel rogytam térdre előtte a fájdalomtól. Aztán a világ elkezdett forogni körülöttem és elsötétült minden.

3. fejezet Az esküvő

/öt nap múlva/

Mint később kiderült apa azzal büntette Elly-t, hogy elvette a hangját. Így kénytelen volt mutogatni vagy papírra írni.

Sajnos ma van az esküvő napja. :(

Elly jól viselkedett (kivételesen), ezért apa visszaadta a hangját.

- Grace drágám! - hallatszott anya hangja a fürdőszobából.

- Megyek már. - mondtan szomorkásan.

Már csak a ruhát kellett felvennem és azon kívül minden készen volt. Egy törölközőbe csavarva mentem ki a szobámból. Anya már a fürdőszobában várt a ruhával. Kezdte volna rám adni, de nővérem rontott be hozzánk, hátán egy táskával.

- Segíthetek én felöltözni Grace-nek? - kérdezte.

- Persze. Ha kész vagytok majd gyertek ki.

- Rendben. - mondtuk teljesen egyszerre, minden lelkesedés nélkül. Anya kiment a fürdőszobából és magunkra zártuk az ajtót.

- Oké. Akkor kezdhetjük?

- Igen. Azt ugye tudod hogy ezzel magunkra haragítunk mindenkit?

- Igen tudom, de ezt már három napja túltárgyaltuk. - válaszolta Elly miközben előpakolt mindenféle kényelmes ruhát a táskából:

 

(Enyém a kaktuszos, Ellyé a Superman-es.)

*Elly szemszöge*

Gyorsan átöltöztünk. Még szerencse, hogy az alsó szinten lévő fürdőszobában voltunk. Így csak ki kellett másznunk az ablakon és már rohantunk is. Futás közben zenefoszlányok ütötték meg a fülemet. Megfogtam Grace kezét és a hang irányába rántottam. Egy házibuliba csöppentünk bele. Csomó fiatal volt ott és a zene ütemére táncoltak. Ott különváltunk a húgommal. Belevetettem magam a tömegbe, de véletlen nekimentem valakinek kiborítva az italát.

- Hé, figyelj már oda te béna. - mondta az alak.

- Bocs, nem akartam. - és amikor felnéztem elállt a lélegzetem.

Tökéletes arcvonal, gyönyörű barna szemek, izmos test, lélegzetelállító mosoly.

Aztán észbe kaptam, hogy még mindig őt bámulom és gyorsan továbbálltam.

/30 perccel később/

Még mindig nem találtam meg Gracet, pedig már indulnunk kéne. Még mindig kerestem "drága" húgomat, amikor valaki véletlen teljes erejéből nekem esett. Én szépen eltanyáltam. Az a srác volt, akinek kiöntöttem az üdítőjét. Odajött hozzám hogy segítsen felállni:

- Bocs! Jól vagy?

- Igen. - mondtam kicsit flegmán.

- Úgy látszik mindig összefutunk. - mondta vigyorogva.

- Hát, igen. - mondtam most már én is mosolyogva. Egy csomót beszélgettünk, kiderült hogy Danielnek hívják és "egész" normális.

- Figyelj, be akarlak mutatni pár bandatagnak.

- Oké! Felőlem... - mondtam kicsit feszengve. Odavezetett pár sráchoz és volt ott még két csajszi is. Daniel bemutatott mindenkinek. Tök jó fejek voltak. Aztán az egyik csaj egy olyan kérdést tett fel amitől nagyon féltem:

- Mondd csak Elly, neked milyen képességed van?

Vettem egy mély levegőt és kimondtam:

- Nekem nincs képességem.

Mindenki bambán nézett rám, aztán elkezdtek röhögni. A szemem megtelt könnyel és elfutottam. Leültem egy padra, utána csak sírtam.

*Daniel szemszöge*

Éppen az egyik bandataggal beszéltem, amikor valami béna nekem jött és kiöntötte az üdítőmet.

- Hé, figyelj már oda te béna!! - mondtam, de amikor megláttam ki jött nekem, már meg is bántam hogy lebénáztam.

- Bocs, nem akartam. - és amikor felnézett rám még a lélegzetem is elállt.

Tökéletes arcvonal, gyönyörű vágású szemek, a mosolya még egy jéghegyet is megolvasztott volna és az a fekete haj... A teste akár egy angyalé.

Miket beszélek én, Daniel Andrews-nak sohasem lophatja el egy lány a szívét. Csakis fordítva.

/fél órával később/

Őt kerestem. Sehol sem találtam. Aztán valami szerencsétlen nekem esett, én meg pár lépést hátraléptem miatta. Véletlen én is nekimentem valakinek, sőt még fel is borítottam szegényt. Hátrafordultam. És kit látnak szemeim? Őt. Aztán észbe kaptam.

- Bocs! Jól vagy?

- Igen. - mondta kicsit flegmán.

- Úgy látszik mindig összefutunk - mondtam vigyorogva.

- Igen! - válaszolta már ő is mosolyogva.

Aztán  egy csomót beszélgettünk meg nevettünk. Megtudtam a nevét is: Ellynek hívják. Mondanom sem kell mennyire belezúgtam. Ellopta a szívemet. Arra gondoltam bemutatom pár bandatagnak.

- Figyelj, be akarlak mutatni pár bandatagnak.

- Oké! Felőlem... - válaszolta kicsit feszengve. Nem tudtam mitől fél. De ez most mindegy. Odavezettem őt a többiekhez. Bemutattam a többieknek és fordítva. Stella odaszólt Elly-nek:

- Mondd csak Elly, neked milyen képességed van?

Erre mély levegőt vett és kimondta:

- Nekem nincs képességem.

Mindenki bambán nézett rá, majd elkezdtek rajta röhögni. Elly könnyes szemmel állt ott, aztán elszaladt. Nem is gondoltam hogy nincs képessége. És most szörnyen megbántottam.

*Elly szemszöge*

- Elly! - Daniel hangját hallottam a hátam mögül.

- Mondhatom szép kis barátaid vannak. - szóltam szipogva.

- Elly - kezdte - Én nagyon sajnálom, nem tudtam, hogy nincs képességed.

Belenéztem abba a gyönyörű barna szembe. Az ajka közeledett az enyémhez, de az utolsó pillanatban elhúztam a fejem.

- Ne haragudj, de nekem ez még korai.

- Semmi baj. - mondta, azzal magához húzott. Olyan jó volt valakihez hozzábújni. Aztán észbekaptam, hogy nekünk haza kell mennünk. Még Gracet is meg kell keresnem.

- Bocsi de nekem mennem kell. - mondtam szomorúan.

- Miért?

- Mert még meg kell keresnem a húgomat és haza kell mennünk.

Felálltam mellőle és már éppen indultam volna,mikor megfogta a kezemet és magához rántott.

Megcsókolt. Az ajkai puhák voltak és mesterien csókolt. Eközben mintha megállt volna az idő és azt éreztem mintha csak most kezdenék élni.

- Sajnálom de nem bírtam ki. - mondta játszott szomorúsággal.

- Semmi baj. - válaszoltam mosolyogva, majd nyomtam egy puszit az arcára és elsiettem. Csak úgy repdestem az örömtől. Gracet egy fiúval találtam meg. Nem kell részleteznem mit csináltak...

*Grace szemszöge*

Elly elrángatott a zene irányába. Tíz perc rohanás után egy fehér kertes háznál kötöttünk ki és a zene már iszonyúan hangos volt.Belógtunk a ház kertjében lévő buliba. Miután bementünk nővéremet elsodorta mellőlem a táncoló tömeg. Én elkezdtem keresni, de olyan szerencsétlen voltam, hogy kapásból nekiütköztem egy srác hátának. Ő felém fordult, én pedig megszólaltam, anélkül, hogy jobban megnéztem volna kinek mentem neki.

- Ohh, bocsi, nem akartam. Figyi nem láttál egy kb. ilyen magas - itt Elly magasságát mutattam - fekete hajú lányt aki egy kicsit hasonlít rám, csak egy kicsit idősebb? A nővérem.

A srác most már teljesen felém fordult és elakadt a szavam.

- Hé, nem te voltál az aki bemutatott nekem? - kérdezte.

- De asszem én voltam. Bocsi, csak éppen a tűréshatáromat feszegették, már hót ideg voltam és a mutogatásod volt az utolsó csepp a pohárban. - hadartam el egy szuszra.

- Figyelj kezdjük tiszta lappal. Én Jace Cowell vagyok. - mutatkozott be.

- Oké, én pedig Grace Mason.

- Örvendek. - most nagyon lovagiasba ment át. Ezt megmosolyogtam. - Egyébként én meg a haveromat keresem.

- A magas, barna hajút?

- Ahha. Segítesz? - kérdezte kiskutyaszemekkel.

- Persze. - a mosolyától majd' elolvadtam. Legalább egy fejjel volt magasabb nálam, és sötétbarna hajához még egy "macibarna" szempár is dukált. Ez a szempár pedig engem bámult.

- Mi az? Van valami a hajammal? Vagy a sminkem kenődött el?

- Neem, semmi. Csak rajtad felejtettem a szemem. - vallotta be őszintén.

- Ohh... Ez kedves. - ennél többet nem tudtam kinyögni.

- És am hogy hívják a haverod? - kérdeztem, hogy elűzzem a kínos "csendet".

- Daniel Andrews. Hogy hívják a nővéred?

- Elly Mason. A világ legjobb nővére.

Jace-szel tök jól elvoltunk. Jó sokat röhögtünk és teljesen megfeledkeztünk arról miért is indultunk. aztán Jace hirtelen megállt és megfogta a kezem.

- Figyelj Grace. - kezdte.

- Igeen?

- Húhh ezt nehéz elmondani. Még igaz hogy csak most ismerkedtünk meg, de azt hiszem... Huh ilyet még egy lány iránt sem éreztem. De ki kell hogy mondjam. Beléd szerettem.

- Jace én... - folytattam volna, de ő lágyan megsimította az arcom. Az ajkai egyre csak közeledtek. És én hagytam. Az ajkaink összeértek. Először lágyan csókolt, majd kicsit erősebben. Magához húzott és lassan végigsimított a gerincem vonalán, mire megborzongtam.

A csókolózást Elly krákogása zavarta meg.